Nepáli zarándokút 1. – A segítség érkezik

 „…Istenem, adj egy repülőgépet
Olyat, ami felemel a földről
Egy népet e szép honban
Vagy ha a repülőgép túl drága
Adj nekünk szárnyat, hogy szálljunk
S nem csak az álmunkban”

(Bornai Tibor: Hajnaltájt)

Pránatudat zarándokút a Himalája lábánál – 1. rész

Nepáli zarándoklatunk története a Himalája lába helyett Székelyföldön az Almási-barlangnál kezdődött. A csapatunk egyik tagja, Hunor egy ártalmatlannak tűnő kirándulás során, a Vargyas szorosnál súlyos balesetet szenvedett az utazás előtt négy héttel. Bizonytalanná vált minden, nemcsak a nepáli utazása.

Azt azért tudni kell, hogy Hunor nagyon készült a nepáli útra. Elképesztő szorgalommal végezte napi gyakorlatainkat, a meditációkat, amellett, hogy a tanfolyamokat és konzultációkat rendszeresen ismételte, hogy fizikailag is tisztuljon, minél jobb állapotban tudjon indulni a nagy útra. Nem is sejtette, hogy ez fogja megmenteni az életét.

Szóval megrázó Hunor története. Erdélyben, egy szakadék szélén sétált, amikor megcsúszott, és 30 métert zuhant, sziklákba ütközve ért földet. A család rohant segítségért, és végül hegyimentőkkel tudták kiemelni a szakadékból. Négy napos erdélyi kórházi kálvária után – ahol nem tudták érdemben ellátni – került Budapestre. Ezidőszak alatt gyakorló közösségünk gondolt rá, folyamatosan kezeltük. Szóval a segítség érkezett, csak egy darabig más formában. Mire Budapesten orvoshoz került a gerinctörése olyan állapotban volt, annyit javult a kezelések hatására, hogy már nem kellett megműteni a 4. és 5. csigolyát, így az orvosok koncentrálhattak a súlyos váll és csuklósérülésre, amit 6 órás műtéttel raktak helyre.

A közösség ereje és a kezelések valóban sokat számítottak, de sajnos egy ilyen történet kellett, hogy bizonyosságot kapjunk arról, mekkora jelentősége van a rendszeres munkának, meditációknak. Úgy tűnik, hogy Hunor gyakorlása sem volt hiába, mivel ez mentette meg az életét. Hiszen olyan fizikai állapotban volt a balesetkor, hogy nemcsak túlélte azt, de ezzel a szinttel lehet, lehetett a gyógyulási időt töredékére csökkenteni.

Mindezek után 6 hetes fekvés következett volna, hogy lábra tudjon állni, de nemcsak sikerült lerövidíteni a folyamatot, hanem végül felszállt velünk a katmandui repülőre, eljött velünk Nepálba. Ekkor jött a mentális mélypont. Hiszen egyrészt segítséggel tudott eljutni odáig, hogy mozogni tudjon, másrészt az út alatt is jól jött a támogatás. És persze ezt nem könnyű elviselni. Amikor kiszolgáltatva vagyunk. Ismerős, ugye? Nemhogy kérni, de elfogadni a segítséget sokunk számára nehézséget okoz. Hunor is így volt ezzel. Szóval jött a mélypont…majd el is ment. Nem mindegy, hogy milyen energetikai állapotban ér egy baleset, rángat meg minket egy vihar. No meg Nepálban – aki volt már megtapasztalta – minden sokkal gyorsabban megvalósul. A jó is, és a rossz is. Így egyáltalán nem mindegy hogy mire gondolunk, milyen attitűddel nyúlunk a dolgokhoz. Hunor esetében egyértelmű visszajelzés jött, hogy megéri szemléletet váltani, és energiát tenni a gyakorlásba. Ha ott vagy fejben, szívben és nemcsak beszédben, sikerülni fog.

Ez az eset is szimbóluma volt spirituális utunk, gyakorlásunk egy újabb fejezetének. Egy olyan fejezetnek, ahol az elmúlt időszakban, a Pránatudat tanfolyamai, avatásai hatására tapasztalat rakéta sebességű változások után szintet lépünk, és szűrőinket újabb rétegekben pucoljuk le ahhoz, hogy haladjunk tovább úton, tisztábban tapasztaljunk. Elég jó állapotban legyünk ahhoz, hogy akár a zarándokúton is képesek legyünk elengedni végre ragaszkodásainkat, fájdalmainkat.

Amikor zarándokutunk első napjaiban például felmásztunk a Shanti Sztúpához, – amely a békét, boldogságot és a megvilágosodást is jelképezi- megszámlálhatalan mennyiségben hullott a könnyünk hol a fájdalomtól, hol pedig a sok nevetéstől. Elkezdődött a tisztulás. Nem is sejtettünk, hogy aznapi utunk az Annapurna –hegy lábánál egyenesen egy közeli kolostor Mahakala szertartására (Pujára) vezet. Mahalaka az, aki „eltapossa” a szellemi úton járó előtt tornyosuló akadályokat, ezáltal szabad járást és utat biztosít a megvilágosodás felé. Ő a leghatalmasabb védelmező. Óriási élmény volt mindnyájunk számára ez a Puja, különösen akkor, amikor a tisztulást a természet is visszatükrözte. A szertartás alatt odakint hatalmas vihar kerekedett, így úgy éreztük, hogy ténylegesen elmosott előlünk is minden akadályt. Jó érzés volt ezt ezzel a csapattal megtapasztalni.

Szóval, ha elég jó energiaszinten vagyunk – nem hagyjuk, hogy beszippantson a fizikai világ a sok hülyeséggel – , és  figyelmesek vagyunk arra mi történik velünk, láthatjuk a tanítást a legnehezebb helyzetekben is. És a segítség is érkezik. Mindig akkor és abban a formában, ahogyan kell. Úgy, ahogy a fejlődésünket szolgálja.

Ezen a linken keresztül lehet jelentkezni:
Tanfolyamra jelentkezés

A nepáli beszámolót folytatjuk…

üdv Józsi